44.rész -Végre Miamiban-

Kedves Olvasóim!

Elnézéseteket kérem, hogy ennyi ideig húztam az új rész érkezését, de családi problémáim adódtak! Most azonban itt van, meghoztam, és tudom, hogy nem ez a legjobb fejezet, de ez csak egy átvezető! Öröm és boldogság van benne, remélem azért valamennyire tetszik majd nektek! :)

Szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon a vége felé jár a történet! Már csak pár részt tervezek; azt még nem tudom pontosan mennyit, de nem hiszem, hogy elérjük az 50-et! Úgy érzem, hogy ez már bőven elég lesz neki főleg, hogy nincs már túl nagy ihletem hozzá! Persze lenne itt még egy-két dolog, amit fel tudnék hozni, de fölösleges lenne! 

Úgyhogy nagyon szépen kérlek titeket, így a vége felé komizzatok, mert most még fontosabbnak érzem, hogy kapjak visszajelzéseket!

puszi, Diush 

***

- Jó reggelt álomszuszék! – köszönt bátyám, mikor a konyhába értem.

- Neked is! – üdvözöltem én is őt, majd az órára pillantottam – Te jó ég! Már dél is elmúlt? – kiáltottam fel.

- Szerinted miért hívtalak úgy, ahogy?! – nevette el magát, majd elém tolt egy tányér kaját. Első reakciómként felhúztam a szemöldökömet és elgondolkodtam, hogy vajon honnan rendelhették. De aztán a mosogató felé néztem, amit tele volt piszkos edényekkel.

- Ki főzte?

- El!

- Ó, már értem! És ő hol van most?

- Zayn-nel elmentek valahova! –ezt egy kicsit ugyan furcsának tartottam, de nem tulajdonítottam neki nagyon jelentőséget.

- És, mit terveztek mára? – érdeklődtem, miközben nekiláttam az evésnek.

- Pihenést! Visszamegyünk El-ékhez néhány óra múlva, csak gondoltam megnézlek jól vagy-e!

- Ezért nem kellett volna idejönnötök! Létezik ám telefon is!

- Hm! – csak ennyit reagált, majd felkelt, nyomott egy puszit a homlokomra és a nappaliba sétált.

Nem sokkal később, miután befejeztem a reggelit vagy ébedet – kinek mit – csatlakoztam Louishoz.

- Milyen csendes a ház! Nagyon fura! – ültem le mellé a kanapéra!

- Nem ez a megszokott az biztos!

- Figyelj, Louis! Zayn-nel nagyon szeretnénk elmenni anyáékhoz! Nekem nagyon hiányoznak és a városra is rettentően kíváncsi vagyok! – mondtam el szándékomat.

- Igen, és?

- Mi és? Hát mit szólsz hozzá?

- Semmit! Menjetek nyugodtan! Csak előtte szólj anyáéknak is!

- Persze!

- És mikor mennétek?

- Erről még nem beszéltünk! De nekem már van ötletem! – mosolyom szinte a fülemig ért annyira boldog lettem már csak a gondolattól is, hogy nemsokára Miaimiba utazhatok.

*

Két nap múlva aztán repülőre ültünk Zayn-nel és meg sem álltunk Miami repteréig. Ott anya és Phil már vártak minket. Eredetileg meglepetésnek szerettük volna ezt az egészet, de mivel hétköznap van és ők ilyenkor dolgoznak – mi pedig csak most érünk rá -, ezért kénytelenek voltunk szólni nekik. Persze az elkerülhetetlen volt, hogy össze ne fussunk néhány rajongóval és paparazzival főleg, hogy előszeretettel osztottuk meg a világgal, hogy hova is készülünk. Úgyhogy a kötelező köröket lefutva gyorsan beültünk a kocsiba és végre négyesben lehettünk.

- Annyira örülök nektek! – könnyezett be anya.

- Nagyon hiányoztatok! - próbáltam megölelni, de nem igazán sikerült, mert én a hátsó, ő pedig az anyósülésen foglalt helyet.

- A kedvencedet készítettem vacsorára! – folytatta, miután letörölte arcáról az örömkönnyeket.

- Melyiket? – reagáltam rá, mire mindannyian lekezdtünk nevetni. Több kedvencem is van, hiszen imádok enni.

- Spagettit! De ne aggódj Zayn, van hús is!

- Köszönöm, de én is szeretem a spagettit! Mondjuk mindegyiket, szóval…! – töprengett el hangosan.

- Jól van!

Anyáék lakása nagyjából a város közepén található. Nagy váltás volt ez nekik, hiszen eddig mindketten családi házba laktak, most pedig egy panelház harmadik emeletén tengetik mindennapjaikat. Úgy gondolták, hogy most már nincs szükség akkor helyre, hiszen egyikőjük sem szeretne már gyereket, kettejüknek pedig pont elég.

- Na, és mit terveztetek holnapra? – érdeklődött Phil.

- Holnap a városközpontot néznénk meg és vásárolnánk is! – sorolta Zayn a terveket.

- Szívesen lennénk az idegenvezetőtök, ha gondoljátok! – ajánlották fel kedvesen.

- Én nagyon örülnék neki! Elsősorban azért jöttem, hogy veletek legyek! – vágtam rá rögtön, mire barátom egyetértően bólintott egyet.

- Akkor ezt meg is beszéltük! – mosolyogtak.

- Ha nem baj, akkor mi most visszavonulnánk, mert ez az időeltolódás leszívott minket!

- Persze, pihenjetek csak, szívem! Holnap találkozunk! – puszilta meg arcomat, s Zayn-nel bementünk a szobánkba.

Reggel aztán korán felkeltünk és anyáékkal az oldalunkon indultunk neki Miami nyüzsgő belvárosának. Rengeteg pompás épület, hatalmas kivetítők és furcsa emberek. Igen! Az itten szokások teljes mértékben eltérnek az otthonitól, a jól megszokottól mind kinézetben, mind mentalitásban.

- Már értem miről beszéltetek, amikor azt mondtátok, hogy nehéz volt megszokni!

- Igen! De nem rossz! Csak kicsit más, mint a megszokott!

- Nem kicsit anya, nagyon! De tényleg nem rossz! Inkább érdekesnek mondanám!

Egész délelőtt a város híresebb épületeit és helyeit látogattuk meg, majd kicsivel délután egy óra után meghívtuk anyát és Phil-t egy ebédre. Persze először nem akarták elfogadni, de végül sikerül őket meggyőznünk és ezzel megalapoztuk a délután hangulatát is. Ebéd után az egyik nagyobb bevásárlóközpontban nézegettünk és próbálgattunk ruhákat. Közben össze-össze futottunk olyan rajongókkal, akik meg is merték szólítani Zayn-t, úgyhogy készült néhány kép. Este hétre értünk haza kimerülve, így nem kellett sok ahhoz, hogy hamar elaludjunk.

Másnap délelőtt aztán közös főzést terveztünk anyával, a fiúk pedig addig olyan dolgokat tettek és olyanokról beszélgettek, amiket csak az ő nemük szokott.

- Anyu! Merre találom a répát?  - kérdeztem miután az egész konyhát felkutattam utána.

- Ha nincs a hűtőbe akkor elfogyott!

- Akkor azt hiszem az utóbbi van érvényben! – jelentettem ki.

- Ó, akkor mindjárt jövök, leugrom ide a közértbe!

- Majd én!

- Ne viccelj, te vagy a vendég!

- Én szeretnék menni! Legalább meglátom honnan vásárolsz nap mint nap! – kacsintottam és lementem.

Ott aztán annyi gyönyörű zöldség és gyümölcs volt, hogy szinte mindenből vettem egy kicsit és legalább negyed órát ott voltam.

- Narancs, alma, banán, eper, mangó, saláta, hagyma és persze répa! – pakoltam ki a szatyorból.

- Még jó hogy csak egy répáért mentél! – jött be a konyhába Zayn és kinevetett.

- Jól van! Tudod milyen vagyok, meglátni és megkívánni!

- Semmi baj nincs ezzel! Én így is szeretlek! – jelentette ki, majd nyomott egy puszit az arcomra és visszament Phil-hez.

- Nagyon szeret téged! – jegyezte meg anya.

- Én is őt!

- Örülök, hogy jól megvagytok! Mást se kívánhatnék jobbat a lányomnak, mint azt, hogy találja meg az igazit és boldog legyen!

- Jaj, anyu! Úgy szeretlek! – öleltem meg.