43.rész - Mintha a testvérem lennél-

Kedves Olvasóim!

Meghoztam az új részt, ami most a szokásosnál hosszabbra sikeredett! Remélem elnyeri tetszéseteket!  A következő részt egy hét múlva hozom, addig örülnék, ha kapnék 5-6 kommentet! Kellemes olvasást kívánok és várom a visszajelzéseket! :)

puszi, Diush

***

A meglepődöttségtől hirtelen szólni sem tudtam, hiszen Hannah eddig elég csendes lány volt, aki alig szólal meg, most pedig ennek az ellentettje mutatkozott meg.

- Nem kért meg rá senki! – feleltem végül, miután összeszedtem a gondolataimat.

- Akkor miért fordítasz erre ekkora figyelmet?

- Én csak segíteni szeretnék nektek, mert látom mindkettőtökön, hogy bejöttök egymásnak! Akkor nagy baj ez talán?

- Nem, dehogyis! Csak kérdeztem!

- Akkor megnyugodtam! És ugye nem hagyod ma este cserben a szöszit? – kérdeztem rá.

- Egy koktél belefér! – mondta, s egy apró mosoly jelent meg arcán.

A koncert közben elkezdődött, a közönség pedig szokás szerint őrjöngött. A műsor felénél a srácok lejöttek a színpadról – persze szigorúan csak a kordonig -, és Zayn odadobott nekem egy csoki szívet. Nagyon kedves volt tőle, hogy még fellépés közben is gondolt rám és arra, hogy mennyire szeretek enni, főleg édességet.

A műsor után aztán Hannah-val bementünk a színfalak mögé és gratuláltunk a srácoknak a remek koncerthet, aztán beszélgettünk még egy kicsit velük, majd kettesbe hagytuk őket Niall-el. Mindketten eléggé zavarban voltak, úgyhogy előtte még próbáltunk önteni beléjük egy kis önbizalmat.

Az este folyamán már semmi érdekes nem történt, Zayn-nel korán visszavonultunk a szobánkba és csak pihentünk.

*

Másnap reggel izgatottam keltem ki az ágyból, nagyon kíváncsi voltam arra, hogy telt Niall estéje. Alig vártam, hogy kilencet üssön az óra, amikor is reggeli idő lesz és elkezdhetem faggatni a szöszit. Persze, át akartam kopogni hozzá már előtte, de Zayn visszatartott mondván, hogy úgyis alszik még, ahogy Liam is.

- Hogy telt az estéd, Niall? – kérdeztem már az asztalnál ülve. Liam erre egy nagyot nyelt és krákogni kezdett. Egyből vettem a lapot, hogy valami nem sült el jól, de ettől még kíváncsibb lettem, úgyhogy tovább kérdezősködtem.

- Értem a célzást! – bólintottam Liam felé, majd folytattam a mondatot már Niall-re nézve – De azért annyira rossz nem lehetett! – kérdeztem inkább, mint kijelentettem.

- Hagyjuk ezt! – motyogta két falat között, s mivel láttam rajta, hogy tényleg bántja a dolog, nem faggattam tovább.

Egész délelőtt Hannah körül jártak a gondolataim, hogy ez az ártatlan, visszahúzódó lány mit tehetett, amitől ilyen bosszús lett a szőkeség. Liam-et próbáltam faggatni a történtekről, hiszen minden bizonnyal ő tudja, de titoktartást fogadott, s az nála szent dolog. Elég rosszul éreztem magamat, mert azért én erőltettem a dolgot, bár szó mi szó nem kellett sokáig győzködni a lányt.

*

Napok teltek el úgy, hogy Niall kedve semmit sem javult, s én továbbra sem tudtam semmilyen részletet. De most visszautazunk Londonba, jöhet egy kis pihenő és remélem az otthon majd felvidítja az ír manó hangulatát.

- Segítsek feltenni? – kérdezte Zayn, miközben a poggyászomat igyekeztem betuszkolni az ülés fölé.

- Nem kell, köszönöm! – nyögdécseltem a szavakat, hiszen nyújtózkodnom kellett ahhoz, hogy felérjem a csomagtartót. De barátom mit sem törődve akaratommal, egy laza mozdulattal belökte a táskámat.

- Na, ezért utálom a rendes repülőket! Ha magángéppel megyünk oda dobod le a holmidat, ahova akarod! – mérgelődött miközben leült a helyére.

- Tulajdonképpen te miért is vagy dühös? Én küzdöttem a saját csomagommal!

- De a te problémád az enyém is! – mondta halál komolyan, majd elmosolyodott és megpuszilta az arcomat.

A gép lassan felszállt, Zayn pedig bealudt mellettem, így úgy gondoltam Niall mellé ülök. Szegény, pont úgy kapott helyet, hogy senki nem ült mellette és alapból lelkiismeret furdalásom volt, amin könnyíteni szerettem volna.

- Nem baj, ha ideülök?

- Nem! – rázta meg fejét.

- Figyelj Niall! – kezdtem bele – Én nagyon sajnálom, ami történt, bár nem tudom a részleteket! Sajnálom, hogy adtam neki azt a jegyet és hogy…így bekavarta, végül is!

- Ne sajnáld! Tudhattam volna, hogy ez lesz!

- Ugyan! Te sem látsz a jövőbe!

- Már nem először fordult elő!

- De mindenki más és mindenki megérdemel egy esélyt!

- Nem érted! – rázta meg fejét – VELE fordult már elő! – nyomatékosította mondandóját.

- Micsoda? – tátottam el a számat – Timár ismertétek egymást?

- Tudod, négy évvel ezelőtt mi … - nyelt egy nagyot - … mi együtt voltunk! Ő volt az utolsó, akivel belekezdtem egy kapcsoaltba!

- Hát, ezt nem tudtam! Így még jobban sajnálom! – hajtottam le a fejemet szégyenemben.

- Semmi baj, nem is tudhattál róla!

- És így már értem a kérdését! – mondtam hangosan, bár csak magamban gondolkoztam.

- Milyen kérdést? – kíváncsiskodott.

- A koncerten megkérdezte, hogy te kértél-e meg arra, hogy meggyőzzem a randiról! De akkor nem értettem az egészet!

- Hm! – reagált nem éppen bőbeszédűen.

Az út további részében Niall annyira megnyílt nekem, mint még soha. Mesélt nekem a múltról, hogy miként ismerkedtek meg, jöttek össze, majd szakítottak. Aztán elmondta mit érzett és gondolt, amikor néhány napja újra találkoztak, s végül hogy mi lett annak az estének a vége.

- Köszönöm Niall, hogy mindezt elmondtad nekem! – öleltem meg.

- Szinte már olyan vagy nekem, mintha a testvérem lennél! – vallotta be. Kicsit bele is pirult vallomásába, de ez még aranyosabbá tette őt.

- Jaj, te! Én is szeretlek!

- Hé, mi ez a nagy vallomás? – dobta hozzánk a párnáját a bátyám.

- Éppen most fogadtunk vértestvérséget! – viccelődtünk, majd visszatértem Zayn mellé. 

Néhány perc múlva aztán bemondták, hogy hamarosan leszállunk, úgyhogy felkeltettem barátomat.

- Jó reggelt álomszuszék! Megérkeztünk!

- Máris? – szemeit alig bírta kinyitni, csak hunyorgott, majd rádőlt a vállamra. Mindig is imádtam nézni, amikor felébred és kómás a feje, a haja enyhén kócos, bőre pedig kisimult. Ilyenkor még édesebb és még vonzóbb számomra, és a legjobb, hogy ehhez az állapothoz elég neki néhány percnyi alvás is.

A reptérre érve aztán egyfajta szomorúság fogott el. Boldog voltam azért, amit Niall mondott nekem és mert újra láthatom a többiek családtagjait, de nagyon hiányoztak anyáék, akik nem lehetnek most itt. Már több, mint fél éve nem találkoztam velük, ez pedig hosszú idő. Nem is értem Louis, hogy bírja.

- Waliyha! – üdvözöltem sorba mindenkit.

- Gyermekeim! – ölelt meg minket Trisha. – Milyen volt az út?

- Jó volt! – válaszolta Zayn.

- Ja, mert végre aludhattál! – húztam kicsit.

- Igen, mert senki sem piszkált! – vágott vissza és lefagyott az arcomról a mosoly. Kicsit sem tartoztak a hálószobánk részletei a többiekre, főleg nem a szülőkre és testvérekre. De szerencsére ők addigra már el voltak foglalva a többi fiúval, úgyhogy a mi kis beszélgetésünkből semmit sem hallottak.

A reptérről aztán egyenesen a Malik család londoni házába mentünk. A többiek is mind hazalátogattak kivétel a bátyámat, ő ugyani Elenoréknál szállt meg néhány napra.

- Figyuka! Arra gondoltam, hogy elmehetnénk Miamiba!! – hoztam fel a nagyszerű ötletemet, ami körül egész délután „forogtam”. – Még sosem voltam ott és kíváncsi vagyok milyen!

- Meg hiányzik az anyukád! – jelentette ki barátom a tényt. Mára már szinte az összes gondolatomat tudta, annyira egymásra hangolódtunk.

- Nagyon! – vallottam be.

- Részemről rendben van! De beszéld meg a bátyáddal is!

- Minek? Nem vagyok már gyerek! – kértem ki magamnak.

- Nem is azért mondtam! – emelte maga elé kezeit védekezésként.

- Nyugi! Csak vicceltem! Természetes, hogy beszélek vele!

- Egyre jobban tudsz pókerarcot vágni! – mondta elismerően.

- Gyakorlás teszi a mestert! – vigyorogtam önelégülten.

- Jól van „Miss pokerface”! – simította meg kacéran arcomat. – Álmodjál szépeket! Szeretlek! – és lekapcsolta a villanyt.