40.rész - Eljegyzés-

Kedves Olvasóim!

Igaz, hogy heti egy részt ígértem nektek és azt már meg is kaptátok, de mivel már rövidebbre írom a fejezeteket, úgy gondoltam, hogy megajándékozlak titeket még eggyel! Szerintem egy nagyon kis aranyos 40. fejezet lett! Igen, ismét egy kerek számhoz érkeztünk, el sem hiszem! S el kell, hogy mondjam, ez a rész egy fordulópont a történetben! Na nem olyan nagy, de azért az! Azonban nem szeretném elárulni mire is gondolok pontosan, azt inkább hagyom a következő rész meglepetésének! 

Szeretném megköszönni az előző részhez érkezett kommenteket és pipákat!

Kellemes olvasást kívánok, s mivel ebben az évben ez az utolsó rész, így Örömökben Gazdag, Boldog Új Évet is kívánok minden kedves Olvasómnak!

***

Annyira boldog voltam már attól a tudattól is, ami nemsokára következni fog, s teljesen biztos voltam benne, hogy ezzel mindenki így lesz.

Ahogy ballagtunk a park felé egyre kevesebb emberrel találkoztunk és ez eléggé furcsa volt, ugyanis erre mindig sokan vannak. Aztán, amint megérkeztünk testőrök fogadtak minket és ekkor tudtuk meg, hogy a bátyám lefoglalta és kiürítette a parknak ezen részét nekünk, hogy zavartalanul élvezhessük a friss levegőt.

Nem sokkal később a távolban megpillantottunk egy kisebb partysátrat, amire szintén őrök vigyáztak.

- Az meg mi ott? – kérdezte anya.

- Csak egy kis apróság nekünk! – felelt Louis önelégült vigyorral az arcán. Mindenki nagyon lelkes volt és ettől minden még jobb lett.

- Mi folyik itt? Te tudod? – suttogott a fülembe Zayn. Erre én csak hatalmas mosollyal az arcomon bólintottam, mire ő felhúzta a szemöldökét.

- Nyugi! Hamarosan megtudod!

- Hát jó! – hagyta rám a dolgot.

 Odaérve aztán halk zene, apró falatkák és üdítők vártak minket. A bátyám nagyon kitett magáért. Körülbelül öt percig voltunk csak ott, amikor Louis végre belevágott a dologba.

- Khm! Egy kis figyelmet szeretnék kérni! – erre mindenki felé fordult és a csend lepte el a sátrat. – Köszönöm! Eleanor, ide jönnél kérlek mellém? – barátnőm készségesen, ám annál kíváncsibban tett eleget bátyám kérésének! - Be kell, hogy valljam nektek, nem „csak úgy” hoztalak ide titeket!  Nagyon különleges nap ez a számomra! Már régóta tervezek valamit, de a húgom rosszulléte miatt el kellett halasztanom! – mindenki arcán a kíváncsiság telepedett meg, egyedül én tudtam már a dologról. Gondolom azért is mutatta meg nekem Lou azt a bizonyos dolgot, hogy ne érjen annyira váratlanul és legyek miatta rosszul.

- El! – fordult a lány felé – Már több, mint másfél éve vagyunk együtt és ez az egyik legjobb dolog, ami történt velem! Nagyon szeretlek és úgy érzem, kapcsolatunk egy újabb lépcsőfokhoz ért! – ha nem tudnék a tervekről, akkor is tuti biztos, hogy ennyiből már rájöttem volna, vagy legalábbis sejteném mi van készülőben. – Mivel ilyen téren egy kicsit régimódi vagyok, a szüleiddel már beszéltem erről és áldásukat adták rá, úgyhogy belevágok! – zsebéből elővette a kicsi, piros bársonnyal borított dobozkát és letérdelt szerelme elé.

- Eleanor Calder! Részesítenél abban az örömben, hogy hozzám jössz feleségül? – kérdése közben kicsit elcsuklott a hangja, mégis így volt tökéletes. Aztán felnyitotta az ékszeres dobozt, s mélyen a barátnője szemébe nézett. A lány először képtelen volt válaszolni neki, de kétlem, hogy gondolkoznia kellene a válaszon, csupán a meglepődöttség miatt lehetett. Mindenki feszülten figyelte őket, már alig bírtuk visszatartani ujjongásunkat. Aztán Eleanor összeszedte magát és válaszolt.

- Igen! – ugrott bátyám nyakába hatalmas mosollyal az arcán, majd megjelentek az első öröm könnyek is. Mindketten annyira vigyorogtak, annyira szerelmesen néztek egymásra, hogy egy kicsit irigykedtem is – bár erre semmi okom nem volt. A nagy ölelkezés után Louis felhúzta barátnőm ujjára a gyűrűt, majd egy csókkal pecsételték meg boldogságukat.

- Éljen! Gratulálunk! Sok boldogságot! – hangzottak el a szavak már a mi szánkból is, s ahogy az a papír forma szerint is van, anya sírva fakadt.

Miután egyesével gratuláltunk nekik, koccintottunk egy pohár pezsgővel – azaz mindenki, csak én nem -, beszélgettünk még egy kicsit, majd hazamentünk.

- Annyira gyönyörű! – csodáltam barátnőm gyűrűjét az ágyamon ülve.

- Szerintem is! Louis-nak nagyon jó ízlése van! – állapította meg.

- Hát persze, mert én bátyám! – mondtam büszkén, hiszen tényleg így éreztem.

A nap hátralevő részében a téma természetesen az eljegyzés és a jövő volt. Anya nagyon be volt zsongva és legszívesebben már most elkezdte volna szervezni a menyegzőt.

Boldogságomat mi sem fokozta jobban, mint hogy Yaser-el nagyon jól elbeszélgettünk és még nevetgéltünk is. Közben néha-néha elkaptam hol Zayn, hol pedig Trisha pillantását, és ők mindig megajándékoztak egy mosollyal. Barátom húgai egész végig El-en lógtak, ők is egyfolytában a gyűrűt vizslatták. Hiába, tényleg nagyon szép az az ékszer.

Idő közben Niall is visszaért a családjával, valamint az örömhír miatt a többieket is áthívtuk, hogy ünnepeljenek velünk. A hangulat hihetetlenül jó volt, csupán a ház volt egy kicsit túlzsúfolt, de ebben a helyzetben még ezt is elviseltük.

- És…ha már itt tartunk! Ti mikor tervezitek összekötni az életeteket? – szegezte Zayn-nek és nekem a kérdést Niall. A házban hirtelen néma csend lett, mindenki minket figyelt. Az arcomra először a meglepődöttség ült ki, aztán a „milyen kérdés ez”, majd a „kac-kac, jó vicc” reakciók jelentek meg. Ránéztem barátomra, és ő is nagyjából ezen a folyamaton esett át. A tömeg pedig továbbra is arra várt, hogy valamelyikünk megszólaljon végre.

- Mi ööö még csak három hónapja vagyunk együtt! Kicsit korai lenne nem gondolod? – szedtem össze magam én, és eléggé zavarodottan ugyan, de válaszoltam.

- Ez a helyes válasz! – kiáltott fel Louis, a poharát az égnek emelete. Erre mindenki ugyan így tett egy nevetés kíséretében.

- Csak szívattalak titeket! – hallottuk szőke ír barátunk hangját, mire a többiek még jobban nevetni kezdtek, s ekkor már mi is Zayn-nel csatlakoztunk hozzájuk.

- Azért szeretlek! – suttogta fülembe érdes hangján.

- Én is szeretlek!